percek múlnak órák
betonná köt a sehová a sehogy
napokból kikelnek hosszú évek
kérdezed mit akarsz
s hogy mit akarok
még mindig s még hosszan
gerincre feszít
göcsörtté kötöz meg a rög
az ég íve vasízű piszkos szájpecek
mélybe szakadnak léptek
örömök
állunk és vonattalan peronok
rohannak velünk a falakon
villogva váltanak sosemlesz
rendjüket veszített
menetrendszerek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése