a várost elhagyom
a tükörben összeszűkül az út
egymásra dőlnek a házak
teljesen magadra hagylak
abban a végképp csendben
ami érthetetlen torlódik mögém
előttem a nélküled
tágas terei bomlanak
kinyílik valami roppant árvaság
elsoványodsz elfogysz
a horizont metsző élei közt
csak maradékaid maradnak;
dobálnak-tépnek-összeraknak
bármi-forma lehetsz
csak az egész tilt ki magból
félhomályba érek
fényszórót kapcsolok
(egyetlen napraforgó virágán
bolyong a naplemente)
Forrás: Versek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése