Oldalak

2014. január 2., csütörtök

 


Visz hullámain a dal,
és nem a zene van a szobában:
a dallamban már a szoba ring
tova veled...
Táncolj, Kicsim,
nevess!
Szeretlek



Székelyudvarhely, 2012. március 7.
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 



a járda fölött úgy hunyorognak rám a kirakatok
mintha kezedet fogva a tükörképünk átlátszatlanná
olvasztaná az üvegüket s mintha kikoptatná a selymet
bamba bábuikon a nevetésed...
pedig hiányzol annyira visszhangtalanok a koppanások
a járdalapokon s te a messzi verőfénybe szőtted magad
- fénysebességgel feszül felvetőszáladdá gondolatom -
lépkedem ebben a másik tavaszban tócsák vizében
merítem meg hiányodtól kiszikkadt délutánom
s felrezzenve kiáltok utat magamnak
egy rám hörkenő tülkölésben...



Székelyudvarhely, 2012. március 5.
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 



ma ismét jégtorlaszt zengető idő van
lépteid számlálja az emlékezet
hányat koppantak s hányat még
tovább a parton alattunk
egy pillanatnyit sem szűnik a hömpölygés
rézgálic-ég borul tuják gubancaira
a lét megül alant aztán csírázik utat tör él nő
lobog száradnak s meghalnak lefoszló fölöslegei
helye van az újnak hogy megüljön alant aztán csírázzon
utat törjön éljen nőjön lobogjon száradjon s pusztuljanak
lefoszló fölöslegei...
fent járunk nem érint minket az alant
a tuják lomblángja fölött felpörget
a légáram föl messzire-magasra
összefonódva keringő pitypangernyőcskék
ketten és együtt...táncunkat
a Nap úgy de úgy kacagja...





Székelyudvarhely, 2012. március 4.
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

 

szeretlek
álmomból kelve
fáradt törődött testem
utolsó mozdulatában is
ott vagy leszel
mindenben szépség
tiszta ég
az értelem
hogy mit miért...
szeretlek
körülvesz dolgok tömkelege
tört járdalapokon kell
néha
s nem is tudom hogyan
csak evickélek
dohos gondok lökdösnek
lapockák közé döf
s kísér a mindennap
ott vagy ami felé én
és ott te vagy aki felém
lenyújtasz vigaszt
ösvényt
szomjat enyhítő kutat..
szeretlek
mint reményre nyitó völgyeket az utak
 

Székelyudvarhely, 2012. március 3.
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 





ablakpárkányon a reggel
koppan a madárcsőrnyi hang kint
a kertben mindenre rácsurog a kék
az arany a messzeség
tuja-zöld bársony öleli alakod
aláhull rajtad a függöny hullámos
huncut játéka bizsereg remegve a bőröd
látom a hófoltok megbabonázva húzódnak
egyre kisebb a színtelenség
hosszan elnyújtott a mozdulat
ahogy felém fordítod a napsugarakat
rám fonódó karodon tenyereden
s kéjesen borzonganak
a szádon megrebbenő suttogás-madarak
köröket éget rám a bőröd mindenütt
most itt most amott érint sokáig
lehunyt szememre csókolsz
édes-gömbölyded krikszkrakszokat
reggel már a fák fölött jár
a Nappal együtt a víz-kék ámulatban
kérlek játssz még velem
játssz reám smaragdszínben gyűrűző mosolyt
szerelmem
 

Székelyudvarhely, 2012. március 3.
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 









kaptam üzeneted
hangodon is ideért a szegedi este
ittam magamba a zengést a simuló szerelmet
kezemben megállt minden egy pillanatban
hallgattam a rám zúgó eget...
...ma ne, kérlek, ma ne fogd meg a kezem
reszketne vele a távol ahol csak sejtesz engem
annak aminek s ne ölelj, ne csókolj,
véres lennél és értetlen és rettenetesen
szánakozó jeltelen férfikönnyeken
ma hagyd, hogy én keressem a szót
a magyarázatot hogy lehet
hogy világokat kóborlok össze
csillagok csillámát napnak ragyogását
terelem köréd mert annyira szeretlek
(csillagok csillámát napnak ragyogását
annyira szeretlek - ugyan már közhely -, talán így érzed...)
mégsem találom a nevetésed a gyönyörű-szépet
a nyugalmas hangot mi mindenkihez szól
simogat biztat felemel de hozzám nem ér el
valahogy talán már
el is felejtettem a mozdulatot mi hozzád vezetne...
a szegedi estében veled lépek tovább
koppannak lépteim sokszólamú kipp-koppok között
a karácsony messze úszik kezed kapaszkodó ívét látom
a bódék fényárban úsznak most már örökre...
............................................................................. 

takarítottam a szőnyegek
furcsa vonaglással éreztek ma rám
fehér gyertya villantott fénytelen kanócot el
ott guggolt ahová abban a leszálló csendben tetted
amikor itt hagytad reám vigyázni
a végtelent...
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 









hideg steril-patyolat az ágy
elfekszik mellettem a fáradt délután
üres fészekben fehér takarók között
a gyűrött csendbe belekiáltok
minek
galacsin-gömbbe zártan egyre csak
utánad köréd melléd magadba építelek
újra föl téged a kartondoboz megnyirkult falai közt
(nyívó tehetetlenje a semminek)
belém döf a karcos valóság
amikor úgy tűnik belépsz magányunk ajtain
s én széket húzok alád pihenj meg
kezededt öledbe ejtve itt látlak most...de nem nem nem
ujjaim a megrekedt időben
a sivár nélküledet kaparják veszettül
homokban lépkedsz gondolataimon
bokád köré túrzik lassan térdhajlatod is
ellepik forró dűnék s egyre fentebb szorítják
derekad nyakad szád betömik
s elül a szél a soha el nem ért oázis fölött...

...valahol ott messze ötszázötven kilométerre
kőzet-gödrökké hűl az ágy
a sívó pusztaság kel föl magasra
s lezúdul mélybe temetni összetört mozdulatom
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

 http://www.napkut.hu/konyvek/index.html


http://www.napkut.hu/naput.html

 http://www.napkut.hu/naput.html




Napkút Kiadó – Napút folyóirat – Cédrus Művészeti Alapítvány
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

ha elfelejted a tavak nevét,
arcok kihullnak, tengerek,
pajtásoddal is elüget majd 
egy sosem-volt-nevű hegynyereg,
tótágast áll a tótágas is
és minden kurvára cseszve lesz
hogy rozsdabajszával ismeretlen
arc tűnik eléd s egyre-megy
hogy mindezek alá értetlen arccal
omló világba temetsz...temetsz...
...el nem megyek, makacskodom,
s kutatok magam után benned
holtomiglan és holtodiglan,
s tán megtalálom, mit keresek...
...s ha nem...?
hát  magadba temetsz
felejtett világod hunyt ékeihez.
így bárhová hullsz, veled zuhanva
- hű örökséged -
leszek, leszek...

Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

hisz harmóniává válnak a pillanatok
ajkad merész táncával ringatnak a szavak
lélegzetünk forró páraként csapódik a térbe
lepedő felett a remegés
...egy leheletnyi csend...
visszavonhatatlan mozdulat
 suttogásba merülő éjjel,
hajamba kap a markolás
szív-szorítva ölel a tekinteted
(nem fordulok el)
hisz ezt vártam már rég
magaddal viszel mindent belőlem
tested formázza testemet
engedem hogy érezz
a kifeszített ágy felett...


Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
átbaktatok tűröm végre hogy egyhangú
esőcseppek paskoljanak csapzottá
megyek hányavetin szétgombolt életemmel
feldereng egy-egy vesd-meg-a-lábad 
cikkanó mosoly az arcon s lebben is tovább
higgyem el hogy volt ilyen valaha eh…
nyomot nem hagyva alácsurognak az évek
penészfolt salétrom sehol nem üt át
jólesik hogy a házfalak mind-mind
ennyire tisztán kobaltkékek aztán
fehérbe vált a hang aztán koromsötétbe
s zöld lándzsák lobbannak ledéren
rét puha hangja és tarló éles sikolya
nap marta bőr hámló foltjai messze…
egy pillanatra bő köpönyegébe vont az idő
s amire balgán tovább mennék
az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
rám talál s kézen fogva jön tovább velem
ragyogva susogva csacsogva az este

Forrás: Blog
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

a várost elhagyom
a tükörben összeszűkül az út
egymásra dőlnek a házak
teljesen magadra hagylak
abban a végképp csendben
ami érthetetlen torlódik mögém
előttem a nélküled
tágas terei bomlanak
kinyílik valami roppant árvaság
elsoványodsz elfogysz
a horizont metsző élei közt
csak maradékaid maradnak;
dobálnak-tépnek-összeraknak
bármi-forma lehetsz
csak az egész tilt ki magból
félhomályba érek
fényszórót kapcsolok
(egyetlen napraforgó virágán
bolyong a naplemente)

Forrás: Versek
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

te ott én itt ülök s csak hallgatunk
de féltjük a másikat mind a ketten
lassan összeáll a sok-sok kis csöndből
valami végérvényes érthetetlen


mikor már a szerelem sem elég
s meglazulnak a szoros ölelések
semmi sem tarthat már vissza minket
s a végén elcsendesülnek a léptek


nincs már érkezés csak mindig indulás
kifosztott tekintetben árválkodunk
szeretetlenül de mégis indulunk


utánad nézek te nem fordulsz felém
számban maradtak az utolsó szavak
amiket mondanom kellett volna még

Forrás: Szerelmes versek
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

 

Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,
s a jelen fájó percei,
mint keselyűk a rothadó tetemre
úgy szállnak szégyen-fejemre.
Nélküled.

Forró könnyeim mély utat vájnak arcomon,
s nem törli már le hűs kezed.
Csak a vak félelem lóg a falakon,
és eltűnik köztük alakom.
Nélküled.

Karjaim helyett, szívem percenként átkarol.
Képzelt árnyadba kapaszkodom.
De tűnő kezed a semmin áthatol
s már csak a nem igaz látható.
Nélküled.

Szétfoszlottak a múltban szőtt törékeny vágyak,
s eltűnök én is a semmiben.
Előtted állva engem csak vádak,
és nem ölelések várnak.
Nélküled.

Összeforrt tükreimben a régi arc,
visszanéz rám... majd sírni kezd.
Sima üvegén egy hajszálnyi karc
jelzi, hogy nekem: élni harc.
Nélküled.

Bánom, amit tettem. A pokol kínjai várnak,
ha Te nem segítesz nekem.
Az erkély alatt rettegések járnak
s meghalok, ha újra bezárnak.
Nélküled.

Nem akarok már semmit. Erre nincs bocsánat.
Maradsz eltűnt mindenem: Te.
És most a büntetés első szavára
vastag falak nőnek a szobára.
Nélküled.

Innen nem láthatod, a kínom mily végtelen.
Eszembe jut egy - egy emlék.
És most már látom a régi képeken,
mily semmi lett az életem.
Nélküled.

Örökké tartó végtelen éjszakák jönnek,
s félelem zárja rám ablakát.
S amikor rémálmaim rám törnek,
ébresztve hullnak a könnyek.
Nélküled.

Ha rám tör ma is a kínzó éj, arra várok,
hogy talán holnap rád találok,
de a képzeten túl a valós átok
köd - képén egyedül állok.
Nélküled.

Képzelt alakodon áthatol tekintetem,
de mégis oda rohanok.
Hozzád bújnék, de élni úgy kár nekem,
ha öleléseden átesem.
Nélküled.

Nem múlnak a percek, órák, lassul a világ.
Nem akar járni az óra.
Most megáll a mutatója magától,
kitilt az idő magából.
Nélküled.

Felriadok. Még mindig kereslek. Nem vagy itt velem.
Hol vagy? Odalettél hirtelen.
S ha már elviselhetetlen a félelem,
képzelt öledbe hajtom a fejem.
Nélküled.

Leülök asztalom mögé. Tollat keresek.
Hűvös szél rázza a függönyt.
Csak ereimben érzem a meleget,
de szívem nem dobban eleget.
Nélküled.

Fejemben borzalmas gondolatok járnak,
s nem tudom, így meddig bírom.
Kínjaim újra és újra rám találnak,
s ráérően engem várnak.
Nélküled.

Talán elmúlik egyszer minden, s úgy ébredek,
hogy semmi baj... s minden a régi.
De ha nem mennek el soha a szellemek,
én innen akkor sem megyek.
Nélküled.

Forrás: Versek
Közzétéve ennyi ideje: , szerző: 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)