úgy vánszorog odább
mint botvégre kapott végét járó eb
tarlótorzsokként szúr át a homályon
és piszkos hóba fúródik az alkony...
eszterhéj hangja hallik csak
szipog-szörcsög kint s bent a sötét
szuttyogó sárpatakban eveznek az ágak
bútorok üvege szisszen utolsót
az elfonnyadó fény nyomán...
csend pólyál be puhán
fekszem hangtalan suhanó éj-hajón
szerelmed csillagsugarán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése